Archive for the színház Category

Völgyhíd

Posted in színház, Vélemény on 2011. február 15. by missvick

Jajj.

Iskolai kötelező darab volt (fordítok: a magyartanárnő találomra kiválaszt egy előadást, és vesz rá egy rakat jegyet, amit kötelező kifizetni), és amiben benne van ez a szó, az belőlem azonnal ellenállást fejt ki. Ezúttal sem alakult másképp.

Már elmenni sem akartam, a Kolibriben utoljára az Ózt láttam (hmm hadd számoljak csak TÍZ ÉVE), ráadásul elsőnek a Sas kabaré jut róla eszembe, meg a rendkívül színvonalas szilveszteri műsorok. Mostantól a kicsi vécé, a büfés cigirágó meg a kényelmetlen székek fognak.

A darab elvileg díjnyertes, és megtörtént események alapján (tisztára mint egy horrorfilmben). Még korhatáros is. Sajna az összképet igencsak lerontotta, hogy nem láttam a tanárok által összeterelt diáknyájon kívül embereket, akik önszántukból mentek volna el.

A szöveget Háy János írta, s mikor ezt megosztottam Nagygonosszal, egyből emlékeztetett, hogy tőle származik az a vers, ami nekem annó annyira tetszett. Mint utóbb kiderült, ez sajnos nem jelent semmit, elvégre én is tudok vicces rajzokat készíteni a jegyzeteim margójára, mégsem kezdek freskót festeni.

A legnagyobb gondom az az eredetinek és mélyenszántónak szánt gondolat volt, hogy a gyerekeket bábok jelenítették meg. Mert szerencsétleneket csak dróton rángatják a felnőttek, nincs is szabad akaratuk, csak a sors meg a végzet… hű, mekkora szavak.

Talán ha pár évvel korábban nézem meg, nem is hagy bennem ilyen rossz emléket, hiszen akkor volt aktuális a jajj-megfogta-a-kezem, meg a szüleim-is-emberek-és-az-emberek-nem-hibátlanok, de ezeket a harcokat én már megvívtam, rég túl vagyok rajta. A felnőttek rettentő sarkosak, a gyerek karakterek semmiféle fejlődést nem mutatnak, ugyanolyanok az utolsó jelenetben, mint az elsőben, és a végén nem is értem az öngyilkosság okát.

Ha ezek után valaki mégis kedvet kapott volna:
http://kolibriszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=389

Jógyerekek Képeskönyve

Posted in színház, Vélemény on 2010. november 20. by missvick

 

Nagygonosszal az Örkény Színházban voltunk, és eme műremeket tekintettük meg. Én már láttam egyszer, kíváncsian vártam, Ő mit szól hozzá. Tetszett neki.

A történetet elég nehéz összefoglalni, mert az nincs neki. Vagyis hát mégis: mi is történik a rossz gyerekekkel, ha eluralkodik rajtuk a rosszaságuk, és nem hallgatnak a szüleikre. És minden rossz gyerek egy The Tiger Lillies számmal áll elő, amik annyira banálisak, hogy már imádnivalóak.

És ami a legjobb: a figurák már régóta nem gyerekek. Őket ugyanis Heinrich Hoffmann frankfurti orvos találta ki – 1844-ben. Az ötlet akkor pattant ki a fejéből, amikor karácsonyi ajándékot keresett hároméves kisfiának, de a képeskönyveket nem találta elég hasznosnak; így írt egyet ő maga. Szereplői valódi gyerekek, akik nem eszik meg a levest, hintáznak vacsora közben, nem engedik levágatni a hajukat és a körmüket, és ezért bizony meg is bűnhődnek.

Akit jobban érdekel a téma, ajánlom a német wikipediás oldalt: tényleg minden ott van, ami Struwwelpeter.

Hegedűs a háztetőn

Posted in értékelés, színház, Vélemény on 2010. április 23. by missvick

A Vígszínházban láttam nemrég a Hegedűs a háztetőn című műremeket. A darab szinte a film tökéletes színpadra emelése, bár kicsit féltem Eszenyi Enikő megoldásaitól. Így utólag felesleges volt, mivel az Othellóban sem találtam (egy-két érdekes megoldáson kívül) kivetnivalót.

A történetet gondolom, mindenki ismeri, elvégre magyarországon már játszották egy pár színházban (én már láttam egyszer a Madáchban, Dunai Tamás volt Tevje…). Tevje, a nem éppen eszes, ám jószívű és valamilyen módon mégiscsak bölcs tejesember kínlódik öt lányával és nejével egy eldugott orosz kisvárosban, Anatevkában, ahol a helybéliek békében együtt élnek a zsidókkal. Az életük egyhangúan telik, amit csak néha szinesít egy-egy komikus lánykérés vagy figura, míg meg nem jelennek a pogromok, a második világháború előszeleként.

Tevjét Hegedűs D. Géza játszotta, akit imádok. Még emlékszem, amikor kicsiként belehallgattam a szüleim Kőműves Kelemen bakelitlemezébe, és közben ábrándosan sóhajtozva néztem a hátsó borítón a félmeztelen, kigyúrt, szőke Kelement (voltam 12, mentségemre szóljon). Már nem volt az a sóhajtozós élmény, de akkor is…

Golde volt Halász Judit, akiről nekem életem végéig a boldog születésnapot fog beugrani. Én még koncertjeire is jártam, és vadul csápoltam a Boldog születésnapotra (ekkor meg 3-4 voltam). Énekelni már nem nagyon tud, a Hajnal-alkony magasabb hangjai nem igazán sikerültek, és időnként a beszédhangja is átcsapott abba a jellegzetesen idegesítő frekvenciába, amit nem bírok elviselni.

Kis kedvencem pedig, Szemenyei János mint Motl, a szabógyerek, tündéri volt! Nagyon bírom őt, először a Démonológiában láttam, legutoljára meg az Amadeusban.

Az egész alapjában nagyon jó volt, habár a díszleteket kissé hiányoltam (a Hagyomány alatt konkrétan a csupasz színpad volt a háttér), de a jelmezek bőven kárpótoltak. A végén meg magasba szaladt a szemöldököm, amikor felkapták az egész házikót és danolászás közben elgörgették. De hát ez egy modern rendezés, ez van, örüljek, hogy nem szkafanderben játszott a hegedűs (a múltkor az Operában láttuk a Varázsfuvolát, és a nővérem szerint már csak Lenin hiányzott belőle). Jó volt, na, már csak Reviczky Gáborral kéne megnézni: érdekel, a Dzsungel könyvés Balu és Robert De Nero kombójából hogy lesz Tevje.

Carlos Murillo: Dark Play

Posted in értékelés, színház, Vélemény on 2009. december 1. by missvick

Mostantól a színházélményeimet is ki kell gépelnem magamból.

A darabot ma (tegnap) este láttam a Vígszínház eldugott kisszínpadán az osztályom egy-két vállalkozó szellemű tagjával és  magyartanárnőmmel (aki egyébként csodálatos érzékkel választja ki a csapnivaló darabokat, mégis mindig elmegyek, hátha most jó lesz).

A szórólap alapján én egy kicsit másra számítottam, talán ezért ért csalódásként. A sztori közepe Nick (Varju Kálmán), aki ízléstelen, suhogós macinaciban osztja az észt arról, hogy minden embernek van “Átb@szhatósági Faktora”, és hogy mindenkit át lehet verni. Na hajrá. Neki is lát egy fiatal srác, Adam (Józan László) szédítésének: Fiatal lánynak adja ki magát a chaten. Adam teljesen belehabarodik, és elindulnak lefelé a lejtőn. És csak mennek és mennek és mennek.

Én nem szeretem annyira az ilyen színházat, de tény mi tény, elgondolkoztatott. Viszont nem éreztem eufórikus örömöt, hanem fáradtságot, hogy jajj, milyen messze van még a hét vége. És az ilyen darabot én csak lepontozni tudom.

Akit érdekel: http://www.pestiszinhaz.hu/write/vig/index.php?ea=dark