Archive for the külföld Category

Isztambul

Posted in külföld, Vélemény on 2011. október 20. by missvick

Most ülepedtek le annyira az élmények (és múlt el a torokfájásom), hogy viszonylag függetlenül tudjak írni a Törökországban töltött négy napról.

Rögtön azzal kezdődött, hogy nincs szobánk. Noha a foglalásunk hónapok óta megvan, a recepciós tehetetlenül széttárta a karját, hogy valahogy elkeveredhetett, mert csak holnapra tudnak nekünk szobát biztosítani. Némi asztalcsapkodás után átvittek egy másik szállodába, és másnap délután visszaköltöztünk az elsőbe.

Az idő eleinte csak borult volt, aztán esős, végül szakadni kezdett – ami remek, ha az ember csak tornacipővel és egyetlen farmerral készül, de egyébként is elrontja a hangulatot.

A törökök? A pasik alacsonyak, nagyon feketék, bajszosak és borostásak, a lányok alacsonyak, nagyon feketék és lehet hogy bajszosak, de nem látszik a csador alatt, viszont nagyon gonoszan néznek, hogy nekem bezzeg kilóghat a hajam és az apukám kinyitja előttem az ajtót. A nőket ugyanis jóformán semmibe veszik: egy pénztáros nem volt hajlandó hozzám érni (“tegye le oda a pénzt”), és mindenhol a férfiakat szolgálták ki először.

A bazár elképesztően hangulatos volt, de vásárolni nem ajánlatos. Az árak többszörösei a boltiaknak, és még az alkudozás és folyamatos b.sztatásnak is ki vagyunk téve: minden üzletbe be akarnak rángatni, amit megnézel, azt vedd meg, ha nem kell, mennyiért kéne, és különben is honnan jöttél, szérétém mádzsár, szia szia. Így leírva aranyos, de ha combig vizes a nadrágod és a zoknidból csavarni lehetne a vizet, hidd el: nem az.

A kaják viszont mindenért kárpótoltak. A sütik közül kihagyhatatlan a baklava, a lokum, a halva, a sült tejberizs, a perec, a pogácsa; az utcán minden sarkon árulnak kebabot, pitában vagy kenyérben, a legolcsóbb helyeken kábé 150 forintért, a tengerparton halat lehet kóstolni, perecet, kukoricát és gesztenyét pedig bárhol. Az almateát mindenhol, mindenki issza, az illata mennyei, és filteres formában is kapható, és egy liter ayrant hoztam haza.

A hatalmas Atatürk repülőtér először lenyűgözött óriási méreteivel – viszont amikor már egy órája ültünk a repülőgépen és még mindig csak 12.-ek voltunk a felszállási sorban, kezdtem a pokolba kívánni.

Még sosem örültem ennyire a hazatérésnek egy nyaralás után, és őszintén: nem nagyon vágyom a visszatérésre. Mivel Nagygonosz nem vágyik oda, azt hiszem, ezzel le is zárult életem azon rövidke szakasza, amikor kapcsolatba kerülhettem a törökökkel.

Görögország, Athén

Posted in külföld on 2010. október 29. by missvick

Megérkeztünk a Nagybetűs Közös Nyaralásból, és olyan jól éreztük magunkat (én legalábbis, de Nagygonoszon sem láttam, hogy annyira szenvedett volna), hogy eddig nem is tértem magamhoz.

Görögország azon kis szeletkéje, amit ez alatt a rövid idő alatt megismertünk, rettentő szimpatikus, és a gondolataimat megpróbálom pontokba szedni.

Közlekedés
Már rögtön a reptéren szembesültünk a metró-sztrájkkal. Csodás, csaptuk össze a tenyerünket, a metró a szállásunk előtt tett volna le, de tudunk mi gyalogolni. A térkép, amit a reptéren kaptunk, hiányosnak bizonyult, de talpraesett gyerekek vagyunk mi, megoldottuk máshogy, kibetűztük a menetrendet, kérdeztünk, mutogattunk. A buszvezetők egyébként repesztenek, és megállnak az állomásokban, ha kedvük tartja (minket egyszer túszul ejtettek, egy helyi bácsi szabadított ki végül).
Mikor beértünk, kiderült, hogy a belvárosban azért járnak a metrók, csak az ilyen-olyan átépítések miatt elég nagy kerülőket kell tenni az elég nagy tömegben. És az információs kisasszony külön kiemelte, hogy nagyon vigyázzunk az értékeinkre, és ha ránk másznak, az nem csak a szűkös hely (és ellenállhatatlan vonzerőm, ha ha) miatt van.
Szerencsétlen tapasztalataink miatt végül a legegyszerűbb, ránk szerelt közlekedési eszköz mellett döntöttünk, mert noha nem a leggyorsabb, a legtöbbet így látunk a városból. A gyalogosok, akár a lemmingek, mennek árkon-bokron, piroson-zöldön, zebrán-nem zebrán át, rejtélyesen egyet sem ütnek el, de még csak meg sem dudálnak, és fel sem háborodik senki.

Táplálkozás
Idegen országban szeretem a helyi ételeket enni, de mivel nem egyedül voltam, kénytelen voltam olykor engedni Nagygonosznak, úgyhogy megtapasztaltam a görögországi gyorséttermeket is (olyanok, mint a magyarok). De ettem görög péksütiket, és igazi görög gyrost, ami nem tortillatekercsben van, és van benne sültkrumpli is. Finom.
Hosszú ideig rejtély volt, a helyiek hol is esznek, ugyanis nem láttunk élelmiszerboltot. Mikor végül ráleltünk egyre, le is fotóztam gyorsan, és berohantunk bevásárolni. Újságot nagyon nem éri meg vásárolni, az a német magazin, ami Németországban 1,90 euró, itt 3,10ért vettem meg. A gyros kimondottan olcsó, annyi, mint magyarországon (több helyen is vettünk, a legdrágább 1,90 volt), másról ez már nem mondható el.

Vásárlás
Az utcán bárhol vehetünk öt euróért Ray Ban, Chanel, Dolce&Gabbana napszemüveget, Diesel, Armani övet egy kicsivel többért, és Louis Vuitton táskát még egy kicsivel többért. Nagy volt a kísértés, hogy vegyek még egy Ray Bant a meglévő mellé (ez itt a felvágás helye), de helyette inkább egy karton joghurtot hoztam haza.
De ha már vásárlás, a népes bevásárlóutcák és közhelyes szuvenírboltok helyett érdemes a kisebb piacokat felkeresni. Nekem onnan lett helyes szivecskés nyakláncom és anyukámnak sok fűszer.

Emberek
Nem szeretek általánosítani, de szokásom, úgyhogy véleményem szerint a görögök rendes emberek, akik angolul nem nagyon beszélnek (vagy csak engem nem értenek meg), de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy segítsenek a bajba jutott/eltévelyedett turistán. Rosszindulattal sehol nem találkoztam, nem akartak átverni, nem voltak velünk bunkók, úgyhogy semmi rossz érzésem nem volt.

Lakni nem szeretnénk ott, de közös megbeszélés alapján egy nyaralónk lesz.

Berlin, Berlin

Posted in blabla, külföld, Vélemény on 2010. augusztus 18. by missvick

Ha nem egészen egy hétig is, öt napig Berlini levegőt szívtam, Berlini gazdák biojoghurtját ettem, Berlini szuvenírboltokban vettem meg a Berlini made in china szuveníreket, Berlini flasztert tapostam (napi minimum 12 órában), és egy iciripicirit beleéltem magam, hogy milyen jó lenne, ha Berlini Életet élnék.

Nekem erre szükségem van. Hogy addig sétáljak, amíg a lábam fel nem veszi a cipő formáját, hogy ne tudjak aludni éjjel a hálózsákban, hogy estére a szemem elfáradjon a sok látnivalótól. Azt hiszem, a lelkem mélyén olyan vagyok, mint a mesék vándorai: mindig úton vannak, mindig mennek, hátukon a kockás kendőben elemózsia, fejükön széles karimájú kalap. De komolyan, ha az országnak kéne egy hivatalos vándor, én remekül megállnám a helyem, converse-cipőben, kicsi táskámban fertőtlenítőgéllel és csokis müzliszelettel.

Most itthon vagyok, és jó az ágyamban aludni, de csak hogy tudjátok: elalvás előtt Athén útikönyvet olvasok. Mert hamarosan megyünk Nagygonosszal.

Csak, hogy tudjátok, ti, akik a Nagymellű Nők Klubjára kerestek.

Esztergomban jártunk

Posted in hová, külföld, Vélemény on 2010. április 25. by missvick

Ma kiugrottunk Szlovákiába meg Esztergomba, csak úgy. Ráadásul mivelhogy én már valakinek az oldalbordája vagyok, vittük magunkkal Szívemet is. Merthogy mi már olyan nagyon régóta vagyunk ám együtt, hogy külön nem is vagyunk, csak egymás kezét fogva. Bizony. ❤

Nekem ugyanis be van sózva a fenekem, és ha rámjön, akkor nincs megállás, menni kell, menni menni menni, és majdnem teljesen mindegy, merre, csak változzon a táj.

A mai beülés az esztergomi Ettore Cukrászdába esett, és mivel már megvolt a napi szénhidrátbomba egy bödön fagyi képében (kuss, most nem fogyózom. Így is “nyomják a csontjaim”), csak egy vizet ittam, Nagygonosz meg egy üveg sört (mennyire nagyon FÉRFIASSSS).

Samstag in Wien

Posted in blabla, külföld, Vélemény on 2009. december 6. by missvick

A szombati napomat Nagygonosz és Bécs tragikus kombinációjával sikerült feldobni. Bécs a kedvenc városom, az, hogy eljött, intimebb volt számomra, mintha letoltam volna a bugyimat.

Én imádom Bécset, azt azonban kénytelen voltam tudomásul venni, hogy iszonytató a tömeg. De komolyan. Nagy lelkesen berángattam Őt a Hofburgba, hogy majd meglátja, milyen szép – erre lépni nem lehetett a rengeteg embertől. A Stephansdomnál annyian voltak, hogy még bemenni sem volt kedvünk.

Ami viszont még inkább lehangolt, az, hogy az emberek jelentős százaléka magyar volt. Tulajdonképpen olyan volt, mintha a budapesten lennék, mert mindenhonnan magyar  beszéd volt hallható. Ami nekem felért egy rémálommal, hiszen éppen magyarország elől menekülök Bécsbe…

Egyébként a Mariahilf, a Christkindlmarkt gyönyörű és hangulatos, mint mindig, vásároltunk, mint mindig, és ezúttal is fájt a hazatérés, mint mindig, főleg, mivel Őt is kidobtuk hazafelé menet.

Mindegy, Bécs a szívem csücske, akkor is havonta járnék, ha a világ másik felén lenne, így azonban kimondottan jó, hogy hamarosan akár önállóan kimehetek (ugyanis debütált a jogsim… három óra alvás után mennyei volt az unalmas autópálya). De alig várom a következőt…

Horvátország 2009

Posted in blabla, külföld, Vélemény on 2009. augusztus 20. by missvick

 Back from the beach. Juhú.

Közel egy hétig punnyadtam a Horvát tengerparton. Nyaralás, persze, alig vártam, feltankoltam könyvekből, fürdőruhából meg összekapargattam valamicske önbizalmat utóbbi emberek között való hordásához, és hajrá!

Nővéremék nemrég jöttek haza, felkészítettek, hogy a kaja drága. De nem hittem volna, hogy ennyire! Egy kenyérért közel hatszáz forintnak megfelelő kunát fizettünk! Egy tetves kefír kétszáz forint volt!

És itt térnék át a másik napirendi pontra. Az evésre. Én egy olyan lány vagyok, aki szeret enni. Jókat, olykor sokat is. Na, itt egy hétig kétszersültet és kekszet ettem. Egyszer kínai levest is. Húha. Otthon átlagosan naponta minimum egy joghurtot elfogyasztok, úgyhogy az emésztésemmel soha nem volt gond. Horvátországban viszont olyan érzetem volt, mintha csomót kötnének a beleimre. Hét nap alatt három kilót fogytam (ebből egy azóta visszajött, de ez részletkérdés. Le fogom adni záros határidőn belül)!

Szóval, egy hétig nem csináltam semmit, csak olvastam és süttettem a hasam. Tény, három könyvet kiolvastam és olyan barna vagyok, mint még soha, de rég szenvedtem ennyire. Szombaton értünk le, és én már hétfőn haza akartam jönni.

Három éve voltam utoljára tengerparton, nem emlékszem, akkor mit élveztem rajta. Most semmit.

Oké, oké, a tenger szép meg sós, jó meleg van, de akkor is. Én világot akarok látni, nem vizet. Ha utazok, olyan helyre akarok menni, ahol vannak múzeumok, látványosságok, ahol viselhetek normális ruhákat, és ahonnan nem kívánkozom haza.