Archive for the könyv Category

Lakatos Levente: Barbibébi

Posted in könyv, Vélemény on 2011. augusztus 17. by missvick

Te. Jó. Ég.

Bizony, elolvastam. Elég régóta húzzuk egymást a baráti társaságban, hogy olvass barbibébit meg fejősévát, így mikor megláttam a könyvtárban, egyszerűen nem tudtam otthagyni. És nem vagyok rá büszke, de be kell vallanom: kiolvastam.

A mű a szerző, Lakatos Levente (akinek saját oldala van, ahol lehet barbibébis kitűzőt rendelni) első könyve, de mint értesültem, sajnos nem az utolsó. A következőt már nem fogom elolvasni.

Az egész olyan, mintha az amerikai tinifilmeket kereszteznénk egy krimivel, magyarországra helyeznénk, és megspékelnénk sok-sok közhellyel és nonszensz mozzanattal. Rengeteg apróság volt, aminél csak fogtam a fejem, például az esőben futkározás, a hajvágós roham meg egyáltalán, a jellemek nagy része. Tizenévesek jobb fanfictionöket írnak a neten!

Talán nem húzom fel magam annyira (magas az ingerküszöböm, a Bad Girl sorozatot is majdnem végig olvastam), ha a hátsó borítón nem hívják fel a figyelmem: Lakatos Levente “közvetlen közelről ismeri a sztárok csillogó és gyakran sötét világát”. Első oldalon a felirat: “Ez nem lányregény! Ez az élet!”
Na nemár. Úgyhogy innentől kezdve nem tudtam jóindulattal viseltetni iránta, mert a leírt hülyeségek forrása ezek szerint nem a tapasztalatlanság.

Röviden: a szereplők vagy idegesítőek, vagy irreálisak, a cselekmény vontatott és a vége meg… apám szokta mondani, ha megkérdezem, hogy hogyan végződött egy film: abbahagyták. Itt is ez lehetett. Nicsak, megvan az 550 oldal? Ennyi elég lesz, akkor fejezzük be valamivel. Puff kész vége.

Ajánlani senkinek nem ajánlom, én csak azért olvastam el, mert rosszul éreztem magam, hogy olvasatlanul fikázom. De mostmár megtehetem, háháháhá!

(bocsánat a szétszórtságért, éjszaka van, én meg irtó dühös vagyok)
(ja, és mostantól igyekszem nem eltűnni)

Margaux Fragoso – Csak ha te is akarod

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2011. június 23. by missvick

Ebben a hihetetlen melegben nem lehet mást csinálni, csak heverni és olvasni. Én ezt olvasom.

Először azt hittem, ez olyan “Lolita-napló” lesz. Nabokov az egyik kedvenc íróm, a Lolitát olvastam és láttam valamennyi filmverzióját, ráadásul mindig is érdekelt az idősebb férfi-fiatal lány kapcsolat.

Amikor nekikezdtem, nem tudtam, mit gondoljak. Már kiolvastam egy pár napja, és igazából most sem tudom. Először azt sem tudtam eldönteni, valóság-é az egész vagy csupán egy jól megírt fikció. Többször is megjegyeztem magamban: ilyen nincs. Ilyen egyszerűen nincs. De nem borzadtam el, nem botránkoztam meg, és komolyabban el sem gondolkodtatott. Az írónő semmit sem bíz a véletlenre (és a fantáziánkra), mindent letisztáz, azt is, ami nem is nagyon érdekelne. Így a kérdésekre már azelőtt választ kapunk, mielőtt egyáltalán felmerülnének.

Hiszek benne, hogy néhányan kiprovokálják, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek velük. Úgyhogy a főhősnőt sem tartom áldozatnak, és egy csöppet sem tudom sajnálni.

A könyv mindenesetre jó volt, nem egy irodalmi mestermű, de jól meg van írva, rendkívül olvasmányos. Nem egy Lolita, de nem rossz, na.

Jodi Picoult: Házirend

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2011. április 13. by missvick

Egy hete kaptam egy nagy kupac könyvet, hogy nem kezdem el őket, merthogy nekem tanulni kell. Haha, a kupac fele már félkész bejegyzés formájában várja a véleményemet.

A könyv főhőse Jacob Hunt, aki olykor teljesen normális fiatal srácként viselkedik, máskor pedig a földhöz csapja magát és visít, mert a piacon nincs ott a kedvenc árusa. Asperger szindrómája van, ami tulajdonképpen az autizmus “enyhébb lefolyású” változata. Jacob betegsége az egész családtól áldozatokat követel: az anyjuk ugyan zokszó nélkül veti alá az egész életét a fia gondozásának, az öccse, Theo, sokszor kifejti, mennyivel könnyebb lenne, ha Jacob normális lenne – vagy éppenséggel nem is lenne.

Az Asperger Jacob érzelmeit eltörli, jellemét fanatikussá teszi, ami érdekli, arról mindent megtud. Legújabb mániája a kriminalisztika, a bűnügyek és azok megoldása. Esőemberre hajazó függőként kijegyzeteli a helyszínelős sorozat minden részét, anyjának otthon bűntényeket rekonstruál. Egy nap azonban Jacob fiatal tanára, Jess eltűnik, az utolsó időpont a naptárában egy óra a fiúval. Napokkal később előkerül a holtteste, Jacob pokrócába csavarva. Minden jel a Jacobra mutat, aki ugyan feltétlenül őszinte, a konkrét kérdést mégsem teszik fel neki.

Napok alatt kiolvasható, nem lehet letenni. Most addig mondogattam anyukámnak, hogy ő is elkezdte, és ahogy látom, meglepően gyorsan halad. Különösen az Aspergeresek részletes leírása tetszett: aki a köszönetnyílvánításokhoz lapoz, láthatja, igen komoly kutatómunka előzte meg a művet. Ettől csak még szimpatikusabbá vált.

Patrick Süskind: A galamb

Posted in könyv, Vélemény on 2011. március 19. by missvick

A Parfümöt már nagyon rég olvastam, aztán kedvenc Némettanáromtól megkaptam a Sommer úr történetét is eredeti nyelven, úgyhogy ez a harmadik Süskindem.

A három könyv három külön világ, ha mindenáron hasonlítanom kéne valakihez A galambot, Kafka jutna eszembe. Csak Kafkát nagyon nem szeretem, A galamb viszont csúcs.

Egy kicsi el kell engednünk földhöz ragadt énünk kezét, hogy elmerülhessünk egy világban, amit totálisan felborít egy galamb a lábtörlőn. De ha sikerül, nehezünkre esik visszatérni a valóságba és kidolgozni még egy biológiatételt.

Teljesen magával ragad mind a nagybetűvel írt 107 oldal, de egy novelláskötet részeként talán nem érte volna el a kellő hatást.

Stephen King: Ragyogás

Posted in könyv, Vélemény on 2011. február 13. by missvick

Stephen King majdnem összes könyvét olvastam, csak ezt nem. Nem tudom, miért, a híres filmet megnéztem és tetszett, mégsem éreztem különösebb vágyat arra, hogy a kezembe kapjam. Pedig ez egyike volt annak a háromnak, ami megvolt a családi könyvtárban (a további tizenakárhányat én szereztem be).

Elkezdtem olvasni, és nem tudtam letenni. Olvastam itthon, olvastam a suliban, olvastam a kettő közötti rendkívül hosszú (húsz perces) úton. Egyszerűen tökéletes. Ijesztő, de még mennyire, meggondolom, mielőtt benyitok a sötét fürdőszobába, feszültséget kelt, elgondolkodom rajta, és ráadásul még simogatja is a hiúságom, mert újabb tételt pipálhatok ki az alapműveltséghez tartozó irodalom listáján.

Végre jó könyvet olvastam, ez annyira feldobott, hogy bele merek kezdeni valami kevésbé szimpatikusba (Skarlát betű, Meggyőző érvek, ilyesmi).

Joanne Harris: kékszeműfiú

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2010. november 29. by missvick

Anyukámtól már azelőtt megkaptam, hogy könyvesboltokba került volna (ez itt a dicsekvés helye), de csak mostanra sikerült kiolvasni, lévén bokros teendőim (fórumozás Sammy-vel, az új netbookkal) akadályoztak.

Az írónőtől megszokott sötét hangulat és rengeteg csavar már természetesnek mondható, boldogan lubickoltam a hihetetlenül nyomott hangulatú könyvben. Biztosan újra fogom olvasni, hogy minden kitisztuljon, mert annyi szálon fut és annyi a homályos rész, ami csak az utolsó fejezetekben kristályosodik ki.

Nagy vonalakban mégis, csak hogy többet mondjak, mint a hátsó borító: kekszemufiu nagyban blogol és fórumozik a saját honlapján, az ő bejegyzéseiből áll a könyv. De nem kell megijedni, ez nem egy tiniregényszintű blog, hanem komoly fikciókkal és nem mindig nyilvános bejegyzésekkel jelentkező férfi, aki valójában negyven éves elmúlt, még mindig az anyjánál lakik, orchideákat nevel és egy kórházban dolgozik takarítóként.

Tulajdonképpen letehetetlen, az utolsó ötven oldalt matekórán pad alatt, úton hazafelé, itthon ebéd közben olvastam, és az utolsó mondatok után elakadt lélegzettel dőltem hátra.

Hamarosan újra fogom olvasni az Urak és Játékosokat, ahhoz hasonlított a legjobban. De csak magamat tudom ismételni: CSÚCS, CSÚCS, CSÚCS!

Joanne Harris: Aludj kislány

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2010. november 15. by missvick

Már elég régen kinéztem magamnak, az egész családot rá kellett állítanom, és mire végül meglett, éppen egy trancsírozós krimi mindjárt-kiderül-ki-a-gyilkos-részénél tartottam, úgyhogy várnom kellett vele. De én mondom, megérte várni.

A legeslegeső benyomás a kicsit béna magyar borító. Amikor elolvastam az előszót, amiben az írónő megköszöni XYnak a borítóképet, amiről mindig is álmodott, bandzsítva visszalapoztam: biztos erről a borítóról van szó? Szerencsére nem, ez csupán magyar agyrém, és a tényleg sokkal szebb és kifejezőbb angolt tettem ki.

Már az első húsz oldal megfogott: a szigorú, álságos (köszi a szóért, Nagygonosz) festő feleségül veszi a beteges, halovány Effie-t, akitől eltávolodik, amint “bemocskolódik” a tiszta kislányról kialakított képe (a nász elhálásának leírása különösen tetszett). Folyamatosan laudánummal tömi, hogy kiszolgáltatott maradjon, de a lány szenvedélyre vágyik, amit a klasszikus karakter, a jópofa szélhámos karjaiban meg is talál. De hamarosan megjelenik a bölcs madám, akinek a puha térdére olyan jó ráborulni, és aki Martának nevezi Effie-t.

A hangulatot leírni nem lehet. Sötét és titokzatos, és hihetetlenül nyomasztó: remek, ha egyébként is labilis lelkiállapottal rendelkezünk. A vége pedig ismét lehengerlő. Le a kalappal.

Joanne Harrisről mindenkinek a Csokoládé jut eszébe, pedig szvsz az nem is a legjobb (nekem az Ötnegyed narancs és az Urak és Játékosok az abszolút fav). Az Aludj kislányt mintha egy másik író írta volna, és szerintem filmre kívánkozik, már el is képzeltem, hogyan mutatna a vásznon néhány jelenet, például a végén, amikor Henry egyedül van az üres házban a látomásaival.

Úgyhogy én csak ajánlani tudom.