július, 2009 havi archívum

Émile Zola: Tisztes Úriház

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2009. július 23. by missvick

 A napokban fejeztem be, de nem jutott időm írni róla, ezért vagyok kénytelen halmozni a bejegyzéseket.

Ez az első Zolám, a fodrásznál kezdtem el olvasni egy könyvtári példányt. Sajnos nem tudtam befejezni a határidőre, de megszavaztam neki annyi bizalmat, hogy megvettem. Megérte.

Nem szeretnék önjelölt irodalmár lenni, nem tudok elemezni, és elég tudásom sincs hozzá (legnagyobb sajnálatomra). A lényeg, hogy engem megfogott Zola stílusa, el tudtam képzelni a kor képmutató polgárait, éreztem a szobák áporodott levegőjét, a szutykos cselédek izzadtságszagát. 

A nevekkel viszont hadilábon állok, franciául leragadtam a bonzsúrnál, úgyhogy inkább "lefotóztam" a neveket, és nem olvastam, hanem felismertem őket. Ez működött is, csak szóban beszámolnom ne kelljen, mert akkor csúnyán beégek. 

Kedvencem nem volt, viszont egy kicsit mindenkit utáltam. És megnyugodtam: a világ korábban sem volt erkölcsösebb. Csak akkor legalább megpróbálták leplezni.

Reklámok

Harry Potter és a Félvér Herceg

Posted in értékelés, film, Vélemény on 2009. július 23. by missvick

 Őszintén megvallom: azért mentem moziba, mert ott legalább van légkondi.

Persze, nem vártam sokat a filmtől, ezért nem is estem pofára. A könyveket imádtam, úgyhogy én igenis elszánt potterista voltam évekig, kikérem magamnak. De ez a film…

Azt el kell ismernem, nagyon jól meg van csinálva. Látványból ötös. A képek nagyon szépek, a híd úgy omlik le, mint egy profi katasztrófafilmben. 

A színészekben viszont keservesen csalódtam. Persze, már megszoktam, hogy egy krumpli is több színészi vénával rendelkezik, mint a három főszereplő, de most újra rácsodálkoztam. Szegény Emma Watsonról nem tudom elhinni, hogy okos, akárhány könyvtárjelenet van is, Daniel Radcliffe nem az esetem, Rupert Grint meg egyszerűen nyomi, ráadásul az ő vállán nyugszik a felelősségteljes feladat, hogy benyögje azt a néhány vékonyka poént.  Piton, szívszerelmem ismét alig jelent meg pár jelenetnél többször, de talán jobb is: nem rondított bele a fejemben lévő képbe, ahogy én ezt az undorítóan cuki tanárt elképzeltem.

Még Helena Bonham Carterben is csalódtam, aki egész végig csak szótagokat elnyújtva suttogott (még mindig jobb, mint a Főnix Rendjében, ahol meg idegesítően vihorászott). Egyébként nagyon szeretem őt, félreértés ne essék, de nem ez a szerep karrierje csúcsa, valljuk meg.

Meglepő volt viszont az ifjú Voldemort, akinek nem jegyeztem meg a nevét. Ő egyetlen szemöldökrándítással lesöpörte az egész stábot a pályáról. És hol volt Ralph Fiennes? Az tartotta bennem a lelket, hogy ő is benne van a filmben. Ja. Benne.

Malfoy rosszul szabott árja feje mégis kárpótolt valamelyest, egyre inkább hasonlít egy kis hitlerjugendes fiúcskára, főleg abban a jelenetben, amikor büszkén mutatja Dumbledore-nak (felettes SS-tisztjének) a frissen felvarratott Sötét Jegyet (horogkeresztet) az alkarján. Még komoly pályát futhat be a második világháborús filmekben, csak németül kéne megtanulnia. 

A hab a tortán a sok-sok tiniromantika volt. Lehet, hogy a nézők tinédzserebbik része most erről fog ábrándozni hetekig, én mégis csak ásítoztam és próbáltam megfékezni rángó idegeimet. A kedvencem, amikor Ginny bekötötte Harry cipőfűzőjét (!). Ez is flört? Legközelebb kipróbálom, komolyan.

A film maga közel három órás. Ismétlem: HÁROM. Az első egy – másfél órát még élveztem is, de akkor még mindig nem tartottak sehol, és ez idővel kétségbe ejtett. Persze, egy ilyen vastag könyvet nem lehet minőségi romlás (???) nélkül belesűríteni egy másfél órás filmbe, de akkor is, egy átlagember nem tud/akar ennyi ideig egy dologra koncentrálni. Meg hát pisilni is többen kioldalogtak, hála a film közben beszippantott a több literes üdítőknek. 

Ja, egy még valami: rég láttam teltházat moziban. És be kell vallanom, nem hiányzott. Nyominak éreztem magam, hogy csak én járok egyedül moziba, ráadásul ilyen nagy tömegben MINDIG van valaki, aki mókás benyögésekkel próbálja szórakoztatni partenerét, vagy zörög a kajával, vagy fikázza a filmet.

Mostantól csak művészmozikba megyek, lehetetlen időpontokban. 

Brüno

Posted in értékelés, film, Vélemény on 2009. július 10. by missvick

Általában nem járok moziba, főleg nem első előadásra. Ezt a filmet azonban elsők között akartam látni, méghozzá a legjobb helyről. Hadd ne írjam le a jegyszerzési mizériát, de így utólag elmondhatom: ezért semmi sem volt kevés.

Sacha Baron Cohen (Alias Ali G vagy Borat) egy kretén. Egy idióta, akinek semmi sem szent. A humora megosztja az embereket: van, akit idegesít, a többiek viszont fanclubot alakítanak és beépítik a szókincsükbe a ‘nice’ és a ‘keep it real’ kifejezéseket.

A film tizennyolc karikás. Azt hittem, ez azt jelenti, hogy lesz pár pillanatnyi pucérság. Ezzel szemben volt itt minden, ami a tizennyolcas karikát kimeríti: egy szellem kielégítése, szexuális segédeszközzé alakított elliptikus tréner, valamint egy premier plánban himbált pénisz, ami Bruno bevallása szerint a sajátja. Elhiszem neki.

Egy szóval a film CSÚCS, alig várom, hogy megvehessem DVD-n és megnézhessem a kihagyott jeleneteket. A hátterem a telefonon Bruno a kis O.J.-vel, a csengőhangomat pedig lecserélem a kazah nemzeti himnuszra. 

Sandra Gulland: A Napkirály szeretője

Posted in értékelés, könyv, Vélemény on 2009. július 7. by missvick

A könyvet hajnali háromkor kezdtem el, igencsak feszült lelkiállapotban. Talán ez nyomta rá a bélyegét az egész olvasmányra.

Maga a sztori nem rossz, szeretem a történelmi regényeket. A stílus jó, a fordító is, leszámítva egy-két tényleg csipcsup szóismétlést (minden nő "gömbölyded"). A kor olykor gyomorforgató leírása tetszett, az orvoslás pláne (minden panaszra: érvágás, beöntés. brrr). És még a borítón lévő kép is szép.

Akkor hol itt a bibi? Nos, a főhősnő, aki iszonyúan idegesített. A drága kis Petite, aki magától megtanult olvasni, és mindamellett, hogy egymás után törte be a legvadabb lovakat, maradt ideje latinul és görögül olyan szinten megtanulni, hogy élvezte az irodalmi alkotásokat. Oké, ez talán csak féltékenység, de akkor is.

És persze a király végig őt szerette, egyedül csakis őt, a vadóc, szeleburdi lánykát, aki egymás után potyogtatta a gyerekeket, és mindent feláldozott azért, hogy a végén mégis tiszta életet élhessen. Elmorzsolt könnycsepp.

De mindezek csak az én egyéni problémáim, a könyv tényleg nem rossz, újraolvasni valószínűleg nem fogom, de két napra lekötött.

Első bejegyzés

Posted in blabla, Vélemény on 2009. július 6. by missvick

 Csak elkezdeni nehéz. Ommm.

Hát hello. A nevem Viki, idén szeptemberben leszek 17 éves. Mit ne mondjak, csodaszép kor ez: az ember éppen elkezd felnőtt lenni, felnőttes dolgokat csinálni, de még gyerekes hévvel és lelkesedéssel. Hogy a hirtelen hangulatváltásokról és egyéb szeszélyekről ne is beszéljek.

Magasnak vagyok mondható, ami ideális, ha a tömegben az ismerőseimet keresem, de nem örülök túlzottan nadrágvásárláskor, és nem hordhatok magas sarkú cipőt sem. Továbbá a tesitanár évekig zaklatott, hogy járjak kosarazni. Sajnos (?) a magasság és a kosárlabdáért való lelkesedés nem függ össze.

Budapesten élek, az M3as autópálya mellett, egy ocsmány kockaházban, egy zsebkendőnyi kerttel, amiben csomókban nő a fű és a gazt alig lehet megkülönböztetni az ültetett virágtól. Ha kinézek az ablakomon, egy benzinkútra látok, és valószínűleg a benzinkutasok is látnak engem. Erre csak pár hétnyi ablak előtt öltözés-vetkőzés után jöttem rá. 

A szobámban periodikusan váltakozik a rend és a káosz, hangulatnak megfelelően. Az ágyamban plüssállatok, mindnek van neve és története: kitől kaptam, milyen alkalomból, ésatöbbi. A könyvespolcomra rettentő háklis vagyok, aki belepiszkál, esetleg könyveket átrendez, halál fia. TÉNYLEG.

Van egy macskám, Marci, aki jelenleg is a lábam alatt tekergőzik és nyávog. Marci a böcsületes neve, de hallgat a Seggfejre is. A háta mögött pedig simán Csipszar, utalva kandúrhoz képest szerény méreteire.

Nagyon szeretek olvasni és írni, tanulni (igen! bizony!), filmket nézni, és sajnos enni, amit az állandó fogyókúra leszűkít tejberizsre és gyümölcsökre. A tejberizst viszont imádom. És a grízpudingot. És a Túró Rudit. És még sorolhatnám. De nem fogom, nyugi.

Szeretek egyedül lenni. Szeretem kilakkozni a körmöm. Szeretek olyan ruhákat és dolgokat vásárolni, amiket egyetlen alkalommal sem fogok viselni és soha nem veszem hasznát. Szeretem a frissen mosott haj illatát és tapintását. Szeretek hosszú autóutakon csak kibambulni az ablakon.

Nem szeretem a mazsolát, se a cukkinit. Félek mindentől, és egyszerre semmitől sem: nem félek a sötéttől, a szellemektől, a betörőktől, horrorfilm nem tesz rám semmilyen hatást, de a csalódástól, a lelki fájdalomtól rettegek, kerülöm a kockázatot és próbálom megóvni magam.

Ha nagy leszek, sebészorvos leszek. A családi fáma szerint ezt már hároméves korom óta tudom, és ezért bármit képes vagyok feláldozni. Nekem orvosnak kell lennem – nincs B-terv. 

Igyekszem lelkesen írni, de meg kell vallanom, a papírnaplómat jobban szeretem, és ha blogot írok, félek, azt el fogom hanyagolni. De igyekszem nem.